#6 rész

"Emlékezz..."

[Zene]

A napok csak telnek, s az idő suhan, de a szerelem, amit érzek, ott belül... az nem múlik, sőt, csak egyre erősebb lesz! Már csak két napig tartózkodok Londonban, istenem ez hihetetlen! Hogy telhet ilyen gyorsan az idő?! Niallék még a turnén vannak, s szelik az országok közti utakat, és sikítozó lányok közt dalolnak, míg én itthon ülök, és a jövőmön gondolkozok, amit Niall nélkül kell leélnem...  De nem adhatom fel a céljaimat, álmaimat.. Küzdenem kell értük!
~ 2 nap múlva
Niall legalább 20-szor hívott, de nem mertem felvenni, hogy miért azt én sem tudom. Nem tudnák neki mit mondani... Talán nem is akarok.
Az ágyamon elterülő utazó táskákba pakolok, míg könnyeimmel áztatom az ágyamat. Ma délben száll fel a New Yorkba tartó gép, amin én is rajta leszek... De csak testileg, mert lelkileg örökké itt leszek Londonban. Ahogy végig gondolom ezt a nyarat, olyan, mint egy romantikus dráma könyv, de én Happy End-del terveztem! Az utolsó bőröndöm cipzárját húzom be. Felkapom az egyiket a vállamra, a másik kettőt a kézben húzom magam után. A lépcsőn nehézkesen, de levergődöm a bőröndjeimmel együtt. Az anyám már tegnap elbúcsúzott tőlem, amit csak annyit jelent, hogy adott egy zsák pénzt, és oda köpött egy "Jó utat" aztán már ment is el, gondolom a szeretőjéhez.. Undorodom az anyámtól! Ennek az egynek tudok örülni, hogy nem kell őt többet eltűrnöm, és minden nap az illegető-billegető seggét. Fogtam a kabátomat, a repülő jegyemet, és körbe néztem a szülő házamban.  Nem hagyhatok itt semmi olyan fontosat, ami ne lenne pótolható, beleértve a szülői szeretetet. Taxit akartam hívni, de jobbnak láttam, hogy sétálva megyek.
~
A repülőtéren nyüzsgöttek az emberek. Próbáltam utat töri magamnak, furakodni, de csak rosszabb lett  a helyzet. A hasamban, mintha ezernyi meg ezernyi pillangó ébredt volna fel, és fulladni kezdtem. A reptér középpontja felé, csak egyre nehezebben kaptam levegőt, lég szomjam volt. Megtorpantam, nem tudtam mozdulni. A lábaim a földbe gyökereztek. Nem Hannah, nem adhatod most fel! Két tengerkék színű szem közeledett felém... Csak jött és jött, a végén már azt vettem észre, hogy fut felém, s karjaiba zár, amit nem tudtam viszonozni. Niall eltávolodik, és és nem sírok, csak könnyeim patakban hullnak. Nem szipogok, arcom meg nem rándul. Se mosoly, se kétség, se félelem, se bánat nem lelhető fel rajta. Nem akarom, hogy lássa a fájdalmamat, és hogy ő neki is fájjon.
-Ugye nem igaz?- kérdezte szem kontaktust tartva. Csak bólintottam. Egy ideig csak néztük egymást, egymásba zártuk a másik emlékeit, vonásait, minden kis porcikáját.
-Mennem kell...-törtem meg csendet.
-Ne menj...- csak tő szavakban tudtunk beszélni... Nem tudtuk mit kéne csinálni, de én tudtam, és ezt tettem.
-Viszlát Niall, remélem boldog leszel! És hogy továbbra sem fogok hiányozni, mint ahogy eddig se...
-Ne mondd ezt!- ölelt át és vállamra hatott fejjel zokogni kezdett. Eltoltam, mire szemembe nézett, és láttam a fájdalmat, a kétséget, a bűntudatot, és a szerelmet! De hogy magamnak könnyítsem, inkább ellenkezőjét hitettem el magammal.
-Viszlát!- és a rám váró repülő lépcsőin már szaladtam fel, viszont könnyeimnek nem tudtam megálljt parancsolni.. Az ülésemre lerogyva zokogtam, tenyerembe temetve arcom hüppögtem, egyszer csak, egy kéz érintette meg a vállamat. Felnéztem szemeimet törölgetve.
-Elnézést kisasszony, a maga csomagjai vannak a feljáró mellett?
-Igen, elnézést. Elfelejtettem feltetetni a csomag szállítókkal.
-Semmi gond. Feltesszük a leghátsó ajtón átnyíló csomag szállítóba.
-Köszönöm.- bólintottam, mire a 30 feletti nő eltávozott, és én újra könnyeimmel vívhattam harcot. Az ablakon kinéztem, Niall ott állt.... és sírt... Nem, ne fájjon neki! Kérlek! Tudom, hogy így kellett tennem, és ez volt a helyes döntés! Nem volt kettőnknek jövője..közös jövője, soha nem volt, és nem is lehetett volna!
-Viszlát!- suttogtam, mintha hallhatná... Mint egy dörgő villám a fellegben egy napsütéses napon, ő felém nézett, fejét lehajtva sétált el előlem... talán az életemből is. De talán vele együtt egy álom is elszállt... de csak ez az egy!

-Kérem utasainkat, szíveskedjenek öveiket bekapcsolni. A felszállást megkezdjük. Kellemes utazást kívánunk!-hangzott el végszó a jelenben elmúló múltamból
-Emlékezz elmúló emlékeinkre! Még akkor, is ha fájdalmas a múltra emlékezni, csak kérlek ne feledj el engem belőle... Sohase feledlek, mert Szeretlek! Emlékezz...- csöppentem utolsó szavaim elmúltával, könnyeimmel egy régmúlt, szép emlékbe, ami már csak egy álom számomra!




Sziasztok!
Tudom, hogy azt mondtam, hogy próbálom majd mindnél hamarabb hozni a részeket, de azt is mondtam, hogy 2 komment után hozom, de amint látom, ha rajtatok múlna sohasem hoznám... Nem tudom, hogy hányan olvassátok, és hányan nem, de KÉRLEK TITEKET, ÍRJATOK KOMMENTET! Különben be kell zárnom a blogot, hisz' feleslegesen írok... És mondtam, jöhet hideg-meleg! Csak írjatok, hogy tudjam, vagytok-e, vagy most is feleslegesen írom ezeket a számomra fájdalmas szavakat... Ha nem írtok nekem, és nem jeleztek vissza, akkor december 1-én A BLOG BEZÁR!  Nagyon nem szeretném, mert imádok írni, főképp ezt... de nem akarom, hogy feleslegesen álljon ez a blog, mint sok hasonló... Tudom, hogy összekapott, és nem kidolgozott, de azért akarok túllépni hamar ezen a "szisztémán", amit már mondtam,  mert nem lényeg az a pár hét, talán más fél hónap, amit "együtt töltenek", mert Niall elhanyagolja, és mint ahogy a Trailerben is le van írva, túl későn rá, hogy mit is vesztett, és hogy sokkal jobban beleszeretett, mint azt képzelte valaha.. De mi lesz ezután? Ha tudni szeretnétek a blog fő témáját, és következményeit, akkor kérlek tartsatok velem, és küldjetek számomra visszajelzést!
Köszönöm drágáim!
Millió puszi xcxo
Hailey Sz. Malone