#7 rész

Sziasztok!
Tudom.. rengeteget kések, de azt is tudom, hogy ti nem nagyon olvassátok, de kérlek! Ha nem tetszik, akkor közöljétek velem, hogy mi nem tetszik, nem fogok megharagudni senkire, ha sértő szavakat is írtok, hanem egy leckének veszem! Köszönöm, akkor íme, itt van a 7. rész is, egy kisebb csúszással.  Az tuca szám stb. kitalált, nem létező, mármint nem épp ott! A következő részt Niall szemszögéből fogom írni, hogy átéljétek, mit is érezhet hetek elteltével.

 

Ő mit érezhet?

~Hannah~

Brrrr....brrrr....brrr....
-A francba is!- csaptam le a vekkerem. Az óra szerint kelnem kéne, de szerintem még az ágyat nyomnom, vajon melyik győz, az akaratom, vagy a másé? Hát, persze, hogy a fránya óráé! A napirendem túl zsúfolt, ezért sietősebre kéne vennem. Felpattanok, mint egy labda, na nem mintha telel lennék energiával, de hív a kötelesség. A mamuszomba bújva csoszogok oda a szekrényemhez, és a tegnap kiválasztott ruhámat veszem ki, ami egy vállfán lóg. A fürdőbe libbenek, s magam után becsukva, kezdek el vetkőzni. Egy kopogás félté hallok...
-Ki az?- kiáltok ki. Válasz nem jön, hát jó. Biztos csak egy galamb volt a teraszon. Belépek a kabinba és a tűzforró vizet engedve állok, s dúdolgatok, míg a meleg, kellemes érzés átjárja a testemet.

-When you're on your own and you feel lost
When your hearts a mess though you've given your best.

'll be here giving it my best shot baby your loves got more then I need.
Here crying from the rooftops.
Nothing can stop us if we believe.
Here giving it my best shot baby I find that we can be free.

When you're here with me. 

(Zene)

Amikor már a bőröm teljesen kiázott, kedvenc kék törölközőmmel körbecsavarva magam, lépek ki a fürdőből. Olyan mintha újjászülettem volna.. imádom áztatni magam, a puha, langyos vízzel.  A ágyamon elterűlő ruhaszettet magamra veszem egyesével. Aztán a tükröm elé ülve a sminkemet is felteszem. Szolíd, ám mégis kiemelő, nőies sminket teszek fel. A végeredménnyel meg vagyok elégedve! A tükröm előtt, egy Selfiet ellőve, állapítom meg, hogy indulásra kész vagyok. 

 

 Cipőmet felkapva, már kulcsra zárt ajtó elől tipegek ki az utcára. Egy Taxit keresve állok a járda szélére. 

-Taxi!- intek le egyet, amit szerencsémre, elsőre meg áll. 

-Jó napot. Hova legyen?

-Viszont! A Wall Street sarkára, az akadémiára. Röpke 10 perc alatt, a megadott helyre érünk, ahol kifizetem az utazás árát, és az autóból kiszállva, már-már a New Yorki pörgős életbe csöppenek. Az utcán sürögnek-forognak az emberek. Már 2 hete és 3 napja járok folyton ugyan ide, de még mindig újdonságokat vélhetek felfedezni. Az óriásian magas, nagy, tükrözött épületbe lépve, csak telefonbeszélgetést, csörgést, kiabálást, intézkedést, zenét, a tanárok, diákok, kollégák ricsaját, hangját lehet hallani. A recepciós, Liza, egy nagy mosoly kíséretében fogad.

-Szervusz! Ma kéne egy kis segítség, túl sok a dolgunk és mivel te ma ráérsz úgy mond, megkérhetnélek, hogy kiszállíts egy csomagot egy fontos ügyfelünknek? Ha, megoldható. Mit terveztél mára?

-Öhm... hát ma egy kis edzést akartam, de elnapolva. Mondd, hogy hova kell vinni, és szívesen elviszem! Uhm..amúgy szia!

-Jajj, imádlak, a szobádba viszem! Nevetve megyek a saját kis pihenő szobámba, akár irodának is mondható, ahogy tetszik. Leülök a kanapémra és várom, hogy behozza a címet.

-Na, itt is vagyok!- ront be Liza, az örűlt tempójával, mint itt mindenkinek, ő neki is elég pörgős élete van.

-A szállítmányt a One Direction menedzserének kéne kivinned, valami kellékek a háttértáncosoknak, és ugye Jim, a szállítónk megbetegedett, és nincs ki pótolja a helyét, és feladatát. 

A szívembe, mintha egy kést szúrtak volna! Egy percre még talán levegőt is elfelejtettem venni.

-Hahó, Hanni, itt vagy?! Mi bajod?- hadonászik a szemem előtt Liz.

-Igeeen, persze, csak elbambultam. Akkor, add és viszem is!- erőltetek egy haloványka, ám számára meggyőző mosolyt és a csomagot a kezembe tartva indulok meg a céges kocsimhoz, ami egy Audi S3, nem épp munkahelyi autó, de nem szeretem használni a mindennapi életembe, hisz mégse az enyém. Bepattanok, s a megadott helyre indulok.

-Nyugi Hani, csak a menedzserük! Ő nem lesz ott! Jézusom, már mióta nem hallottam felőle?! Oké-oké, mély levegő, kifúj.- hirtelen egy nagyot fékeztem, a pirosat jeltő lámpa miatt.

-Hogy a..!- csaptam a kormányra. Nem tudom miért, talán a düh, a szégyen... a hiánya miatt... magam sem tudom! A lámpa zöldre váltott, mire én a gázra taposva száguldottam a menedzserhez. Egy gyönyör, fehér nagy falú, luxos házhoz érve, a ház kocsimegállójához hajtottam. A kocsit, lassan leállítva, a kulcsot szép lassan kihúzva, nagyokat sóhajtozva nyúltam az anyósülésen elhelyezkedő elég nagy dobozhoz. Nem tudom mit érzek..talán látni is akarom és nem is. A bejárati ajtó mellett lévő csengőt megnyomva, álltam és vártam, hogy kinyissák, a nagy ajtót. Az ajtót, egy idősebb férfi, gondolom a menedzser nyitotta ki.

-Helló, meghoztam a táncosoknak szükséges csomagot! Parancsoljon.

-Ohh, ilyen hamar? Köszönöm szépen, a pénz már a számlán van.

-Mi köszönjük, viszlát!

-Viszontlátásra!- egy megkönnyebbült, ám kissé csalódott sóhajt engedve útjára ültem be újra a járműbe. Jó lenne újra látni őt... úgy, mint amikor még minden rendben volt, de ezt ki kell vernem a fejemből! Ő más életet él, én egy újat kezdtem, ezt a kettőt nem lehet összekovácsolni, mert semmi jó nem sül ki belőle. Az autó motorja hangosan felbőg, amikor a kulcsát elforgatom. Az úton kifelé végig azon tűnődök, Ő mit érezhet?