#8 rész

Hello mindenki!
Nos, úgy döntöttem, mármint nem bírtam már várni, hogy újra írhassak, ezért most hamarabb hozom a részt, a ti örömötökre remélem!Akkor hát, jó olvasást hozzá, pipák, komik jöhetnek.
Hailey Sz. Malone

 Mi van, ha...

 

 ~Niall~

-Niall, nyugi!- próbáltam higgadt maradni... több napon keresztül, de képtelenség! Nem tudom, hogy miért hagyott itt, persze, tudom, ,hogy az élete a tánc, de miért nem szólt? Vagy... próbált?!
-Hé, haver! Állíts magadon, törsz, zúzol mindent... Ez így nem mehet tovább, egy lány, alig voltatok együtt, meg...- a pólója szélét megfogva húztam közel magamhoz, szavait bele folytva.
-Nem mondd meg, hogy mit csináljak Harry! Te nem én vagy, és én nem te! Talán nem voltam vele együtt sokat, mert elhanyagoltam... és azokon a hosszú szar utakon voltam veletek, és dalolgattam a színpadon, csak tudod akkor még magam mellett tudhattam a távolban is, de mellettem egy lányt... talán az Igazit!
-Hohohó, hékás! Ni, menj fel és heverd ki magad, aztán hozz döntést!- ment el mellettem Liam. Ezzel mire célzott? "Hozz döntést..." mit akar ezzel? Talán....... talán arra amire én is pár napja...?
~
Ahogy Liam mondta szobámba egy kis időt eltöltve döntéseket hoztam, talán súlyosakat, és a bandának a helyzetét megnehezítve, de végre egyszer az Én érdekemet is előre veszem. Az ágyam szélén ülve a tenyerembe hajtott fejjel ülök, és bambulok egy pontra.. egy képre, egy emlékre, Arra a Képre. Felpattanva az ágyról megyek a szoba másik sarkába, ahonnan kezembe kapom a gitárom, és az előző helyemet újra elfoglalva, kezdek el pengetni, mint akkor...

[Zene]

~Visszaemlékezés~

Hannah-val töltöttem az egész mai napomat, de még mindig nem tudtam csodás énjével betelni.
-Niall, ne nézz... elpirulok!- nevetgélt, és én nem győztem nézni nevető piroskás arcát.
-De hát, ilyen szép lányt nem lehet elégszer nézni..- vigyorogtam, mire szem forgatva az erkélyre sétált, és felém fordult.
-Nem jössz, szép fiú?

Felpattantam, és kéz a kézben ültünk le a kint lévő hinta ágyra.
-Ne!- értetlenül néztem rá.
-Nem ülhetek le?- emeltem fel a szemöldököm.
-Nem, nem azért, csak hozd a gitárt és gitározz nekem...- nézett rám gyermeki aranyossággal, mint egy 5 éves kislány, mikor fagylaltot kép a a papájától. Kuncogva indultam, hogy kihozzam a gitárt. Felvettem a kanapén elterülő gitáromat, és a hinta ágy felé vettem az irányt. Leültem és vártam, hogy kérje a számot.
-A kedvencem.- suttogta, vállamra hajtott fejjel. És én parancsát teljesítve tengődtem a húrok közt, míg ő édesen elszenderedett a vállamon. A szám végére, már-már az álmaiban lubickolva mosolygott.
-Te nő személy..., megbolondítottál!- karjaimba vettem és a pihe-puha ágyába tettem, betakargattam, és egy lágy csókot nyomta homlokára.
-Szeretlek!- suttogtam a bűvös szót, mit senkinek nem mondtam még... és ő ezt nem hallhatta.

~Visszaemlékezés vége~

A dal végére a földre potyogó könnyeimmel küszködtem. Felálltam a tükör elé álltam és a tükörképemre mutattam.
-Visszaszerzed! És oda mész, ahol ő van.. soha, de soha többé nem hagyod, hogy bármi is közétek álljon!-mondtam magamnak, a szekrényemben lapuló bőröndöket előkapkodva sietve dobáltam beléjük a ruháimat, pár fontosabb dolgomat.
Szinte az összes fontos cuccomat bepakolva az ajtó előtt hökkenve álltam. Mi van, ha Ő elküld, mi van, ha  többet látni se akar... mi van, ha már nem is szeret?